Általában szkeptikusan állnak a bortermelők, a borászok az adott időjárási és betegségek okozta gondok miatt a nedű minőségéhez, de az egri Grassi Pincészetben azt mondják, hogy remek év volt az idei.
Uria Grassi, egy családi pincészet tulajdonosa már jó pár éve Egerben kápráztatja el boraival a különlegességeket kereső vendégeket, az olasz hagyományokat vegyítve a hazai és egri borászkodás szabályaival.
– A klimatikus változások és a rendelkezésre álló szőlőfajták kínálatának szegénysége miatt kellett újragondolnunk és kicserélnünk az ültetvényünket három évvel ezelőtt, több olyan fajtát is telepítettünk, ami hiányzott az eddigi repertoárból. Az elmúlt egy-két év nekünk tanulóidő volt, de szép termést hozott idén az ültetvény – emeli ki Uria Grassi.
Az Eger és Ostoros között található pincészet tulajdonosa szerint nekik valamivel könnyebb a dolguk szüret idején, hiszen rendelkeznek az erre a célra kifejlesztett kombájnnal, így az időjárás viszontagságaihoz is kevésbé kell igazodni a betakarításkor.
– A rozénk gyakorlatilag kész van, ezen a héten mutatjuk be itt a pincészetben. A fehérek közül kiemelkedőnek ígérkezik a muskotály és sauvignon blanc is.
,